Pr és Kommunikációs Egyesület  
Főmenü
Főoldal
Hírek
Az egyesület
PRIME Europe
Leendő tagoknak
Rendezvények
Képgaléria
Tudásbázis
Partnerek
Elérhetőségeink
CSR
Oldaltérkép

in english

magyarul

Tudomány Ünnepe - 2009 PDF Nyomtat Email
Írta: Prime   
2009. október 02., péntek 08:58

Címkék: mta , tudomány ünnepe

 

2009. november 3. és 30. között egy nem túl régi, ám fontos hagyomány folytatódik országszerte. Ekkor kerül sor a Magyar Tudomány Ünnepe 2009 keretében azokra a rendezvényekre, amelyeket a tudomány művelői és a tudományért felelősséget érzők mindenütt fontos eseményként, s ennél fogva kiemelten kezelnek. A tudományünnep rendezvényei ritkán
szólnak egy szűk szakmának, hiszen céljuk az új eredmények bemutatásán túl az is, hogy ez a tudás eljusson a szélesebb, a tudomány eredményei iránt érdeklődő közönséghez.


A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatának egyik legsikeresebb programja a Diákok az Akadémián címmel immár hagyományosan megrendezett előadássorozat, amely lehetőséget nyújt a diákok számára, hogy a Magyar Tudományos Akadémián megismerkedhessenek néhány tudományos érdekességgel. Az előadásokat november első hetén az adott szakma kiválóságai, vezető kutatók és akadémikusok tartják. Az eddigi előadásokat mindig teltházas érdeklődés kísérte, s reméljük, idén is számíthatunk a diákok figyelmére.

Az előadások témái és időpontjai:

november 3. hétfő 14.00-15.00
Erdély Dániel: Spidron: Híd a "végtelenül nagy" és a "megszámlálhatatlanuk sok" között

november 4. kedd 13.00-14.00
Berczik Árpád : Amit kevéssé tudunk a folyókról - a Duna hidrobiológiája
Guti Gábor: Mit mondanak a halak a Duna ökológiai állapotáról?


november 5. szerda 13.00-14.00
Kolláth Zoltán és Závoczky Szabolcs: Természetvédelem és fényszennyezés

november 6.csütörtök 13.00-14.00

Ablonczy Balázs: Tűzvész Közép-Európában - forradalmak, Trianon, legendák

Felhívjuk a figyelmet továbbá azokra a tematikus előadásokra is, melyeket „A tudomány az élhető Földért” gondolat jegyében szerveztünk meg a négy őselem, a föld, a víz, a levegő, és a tűz jegyében az MTA  Székházában.

Idén a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Pesti Est különszámot jelentetett meg, amely részletesen tartalmazza a kiemelt rendezvényeket. A füzetben szereplő valamennyi rendezvényre szeretettel várjuk az érdeklődő diákokat. Reméljük, a színes kiadvány segítségükre lesz a leginkább érdekesnek tartott előadások kiválasztásában.

Tudomány vizualizációs szempontból is fontosnak tartjuk, hogy a szakmai előadások mellett, az egyes napok témáihoz kapcsolódóan filmvetítéseket szervezzünk. Naponta vetítünk egy-egy kiemelt filmet, mely valamilyen módon (szorosabb vagy lazább szálakkal) kötődik az adott nap fő programjához. Ezt követően vetítjük le a méltán népszerű Rockenbauer Pál – Másfélmillió lépés Magyarországon című sorozat egy-egy epizódját, végezetül pedig egy-egy akadémiai intézetet bemutató kisfilmet.

Nyitóelőadások:
november 3. hétfő 11.00-12.00
Németh Tamás: A Föld - adottságaink és lehetőségeink (örökségünk és jelzálogunk)

november 4. kedd 10.00-11.00
Somlyódy László: A víz a változó világban - néha a sok is kevés

november 5. szerda 10.00 -11.00
Czelnai Rudolf: Mit jelent számunkra a Föld légköre, és mit tudunk róla?

november 6. csütörtök 10.00 – 11.00
Bárdossy György: A fosszilis energiahordozók szerepe a jövő energiaellátásában

A filmklub programja:
November 3. hétfő - FÖLD
17.00 Kellemetlen igazság (D. Guggenheim)

November 4. kedd -VÍZ
14.30 Darwin rémálma (H. Sauper)
16.15 Másfélmillió lépés Magyarországon (Rockenbauer P.)
17.00 Élet a genomika korában (MTA SZBK kisfilm)


November 5. szerda - LEVEGŐ
14.30 Termiklovagok (Török Z.) – a rendező jelenlétével!
15.30 Másfélmillió lépés Magyarországon (Rockenbauer P.)
16.15 Nemesített agrárium (MTA MGKI kisfilm)


November 6. csütörtök – TŰZ
15.30 A tűzben született sziget – Izland (Tóth Zs. M.) – a rendező jelenlétével!
16.15 Másfélmillió lépés Magyarországon (Rockenbauer P.)
17.00 Ahol a molekulák készülnek (MTA KKK kisfilm)


November 7. péntek – EMBER
15.00 Én, egy néger (J. Rouch)
16.15 Másfélmillió lépés Magyarországon (Rockenbauer P.)


A részvételi szándékot, esetleges lemondást a 411-6321 telefonszámom, vagy az Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javasriptet e-mail címen kell jelezni .
Helyszín: MTA Székház, 1051 Budapest, Roosevelt tér 9.


További információ:
http://www.tudomanyunnep.hu/

 

LAST_UPDATED2
 
 

Közhasznúsági jelentés 2006
Közhasznúsági jelentés 2007
Közhasznúsági jelentés 2008

Alapszabály
Belépési nyilatkozat

 


Oldaltérkép Impresszum